A SHEA VAJ A NŐKRŐL SZÓL

Az alapítónk, Olivier Baussan épp egy reptéren volt 30 évvel ezelőtt, amikor először hallott a shea vajról. Meghallgatta a szent fa történetét, azt, hogy kizárólag nők szüretelik a dióját és úgy döntött, hogy felszáll a következő járatra Ouagadougou-ba.

Azóta együtt dolgozunk a Burkina Faso-i nőkkel és segítjük őket, hogy elérhessék üzleti céljaikat, valamint gazdasági függetlenségüket. 100% tisztességes üzleti kapcsolat keretein belül hozzuk el a shea vajat, ami fenntartható és organikus. Így tehát a Shea Vajas termékcsaládunk megvásárlásával nem csak bőrét óvja meg, hanem annak a több, mint 10.000 burkinabé nőnek is segít, akik készítik. 

MIÉRT A SHEA?

A Shea vaj olyan sokoldalú összetevő, amely jól védi és táplálja a bőrt, nem csoda, hogy a Burkinabé nők "az élet fájának" hívják a sheát. A kollekciónk magas Shea-tartalommal rendelkezik, amely megnyugtatja és lágyítja a bőrt, miközben erősíti annak természetes védekezőképességét a szárazság ellen. Így a bőr még a legszélsőségesebb téli körülmények között is sima, egészséges és hidratált marad.

Shea vajas termékcsaládunk az elkötelezettségek mellett

SHEA INTENZÍV KÉZÁPOLÓ BALZSAM

INTENZÍVEN TÁPLÁLJA A SZÁRAZ KEZEKET

Egy intenzív ápolás és táplálás a kezeknek 25% shea vaj tartalommal.
 
Gazdag textúrájával ez a balzsam szinte elolvad a kezeiben, táplálva azt és a körömágyakat is. Allantoinnal dúsítva, mely segít azonnal megnyugtatni a bőrt, és egy puha hidratált érzést hagy maga után. Használja naponta a szárazság megelőzéséhez.
 
Az alkalmazás utáni eredmények:
  • Azonnal táplálja a kiszáradt bőrt (95%) * / (94%) **
  • Megnyugtatja a nagyon száraz kezeket (97%) * / (97%) **
  • Megvédelmezi a kezeket a külső, durva körülményekkel szemben (hideg, szél, eső, hó) (95%) * / (100%) **

* visszajelzés 38 önkéntestől 4 hét használat után.
** visszajelzés 38 önkéntestől 4 hét használat után extrém környezeti körülmények között (Kanada).
Felfedezem

SHEA VAJAS INTENZÍV LÁBÁPOLÓ BALZSAM

INTENZÍVEN TÁPLÁLJA A SZÁRAZ LÁBAKAT

Az alkalmazás utáni eredmények:
 
Intenzív lábápoló balzsamunk magas koncentrációjú shea vajat tartalmaz a tápláló eredményért a száraz és kemény lábakon. 
Gazdag textúrájával ez a balzsam szinte elolvad a lábain a krém bemasszírozásakor. Allantoinnal és d-panthenollal dúsítva, mely segít azonnal megnyugtatni a bőrt, és egy puha hidratált érzést hagy maga után. 

Egy intenzív ápolás és táplálás a lábaknak 25% shea vaj tartalommal.
  • Intenzíven táplálja a nagyon száraz lábakat (94%)*
  • Megnyugtatja a nagyon száraz lábakat (86%)*
  • Csökkenti a szárazság látható jeleit (91%)*
 
* visszajelzés 38 önkéntestől 4 hét használat után.
Felfedezem

ULTRA RICH TESTÁPOLÓ KRÉM

Tetőtől talpig táplál

25% shea vajjal gazdagítva, hogy táplálja és hirdatálja a száraz a bőrt 72 órán keresztül. 

Gazdag testápolónk kiváló shea vaj koncentrátumot tartalmaz, hogy intenzív táplálást biztosítson a bőrének, megvédje a szárazságtól és biztosítsa a hidrolipid filmréteget.
Hosszútávú hidratálást biztosít egészen 72 órán keresztül, hogy bőrünk puha és kényelmes maradjon.
Felfedezem

ULTRA RICH NYUGTATÓ KRÉM

Óvja és puhítja az arcbőrét

Magas shea vaj tartalommal gazdagítva, ez a krém a válasz minden száraz bőrre.

Shea vajas hirdatáló arckrémünk krémes és lágy textúrájával, magas koncentrátumban tartalmaz shea vajat (25%), hogy a bőrt puhán és hidratáltan tartsa akár 72 órán keresztül. A bőr védve marad az extrém környezeti hatások ellen is. 
Felfedezem

KÖRÖM ÉS KÖRÖMÁGY ÁPOLÓ OLAJ

Erős és fénylő körmök

Shea vajjal dúsítva, az erős körmökért és a puha, ápolt körömágyakért.​

Tisztességes üzleti partnerség keretein belülről származó shea vajjal (30%) gazdagítva.
Ez a formula minden alkalommal segít, hogy a körmei ápoltak és erősek legyenek.
Az ecset végű applikátor segít az egyszerűbb használatért.
Felfedezem

Szépségtippek

Táplálja és óvja bőrét a Shea vajas termékcsaládunk szépségtippjeivel!

EXTRA TÖRŐDÉS A TÉLI HÓNAPOKBAN

A fagyos téli napok és hideg szelek kikezdhetik a bőrünket. Ilyekor fokozottan figyelnünk kell, hogy a bőrünk hidratált maradjon, különben szárazsághoz, dehidratáltsághoz és kirepedezéshez vezethez, ha elhanyagoljuk. Figyeljen arra, hogy bőre ne legyen nedves, mielőtt elhagyja otthonát, de hidratáljon több alkalommal naponta.
Az is jó ötlet, ha olyan terméket választ, amit előzetesen extrém időjárási körülmények között is teszteltek. Mint például a shea vajas intenzív kézápoló balzsamunk vagy a shea vajas ultra-rich testápoló krémünk. És ne feledje megóvni ajkait a shea vajas intenzív ajakápoló balzsamunkkal!

EDZÉSI UTÁNI ÁPOLÁS

Az edzés remek, hogy beindítsa bőrünkben a vérkeringést, plusz adjon annak egy kisugárzó megjelenést, de a verejtékezés vízvesztéshez, ezáltan dehidratáltsághoz vezethet. Edzés után figyeljen arra, hogy kézmeleg vízzel öblítse le arcát, ezután hidratáljon shea vajas nyugtató arckrémünkkel.

UTAZÓ KISOKOS

Amikor repülővel utazunk, az ott lévő levegő tovább dehidratálhatja a bőrünket, ezért ne mossa vízzel az arcát. Helyette, ahol megoldható, felszállás előtt tisztítsa meg arcát és használjon shea vajas hidratálót. Különösen fontos hosszú utaknál, amikor bőre ki van téve a száraz és újrahasznosított levegőnek. Szerezzen be párat utazóméretű termékeinkből, melyek a kézipoggyászába is csomagolhatók, mint az intenzív kézápoló balzsam, a nyugtató arckrém vagy az intenzív hirdatáló ajakápoló - hogy harcoljon a szárazság és dehidratáltság ellen a hosszú repülőúton. 

Instagram inspiráció

#NemCsakEgyKrém

Maradjon naprakész a Shea termékcsaládunkkal!